Nagyszerű siker a RobotChallenge 2016 világversenyen

2016. 03. 16. 08:44 | HÍREK

Bécs – A RobotChallenge 2016 nyílt robotika világverseny Lego Sumo kategóriájának első három helyén magabiztos teljesítménnyel a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata által készített és programozott magyar robotok végeztek, így a dobogó mindhárom fokát magyar csapat foglalhatta el.

 

Idén 39 országból több mint 800 versenyzővel összesen 645 robot vizsgázott a bécsi RobotChallenge 2016 elnevezésű világversenyen. A Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata két versenyszámban összesen hét robottal érkezett a március 12-én és 13-án megrendezett eseményre.  A Lego Sumo kategória a kihívás legnépszerűbb versenyszáma volt az idei évben, összesen 141 szumó robot vett részt a küzdelmekben. (A szumó robotok szerkezetükre, szenzorjaikra és programozásukra hagyatkozva, autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül küzdenek egymással.) A magyar csapat által készítettöt szumó robot közül három csoportelsőként, kettő csoportjának a második helyén jutott az egyenes kieséses rendszerű döntőbe, melyet két ágra osztva rendeztek meg a szervezők.

 

A kedvezőtlen sorsolás következtében a döntő egyik ágán négy, a másikon egy robotunk küzdhetett a legjobb négy közé kerülésért. A döntő első ágán kiemelkedő teljesítménnyel sikerült mindkét helyet megszereznünk a legjobb négybe kerülésért vívott mérkőzéseken, a második ágon lévő egy robotunk szintén magabiztos győzelmekkel kvalifikálta magát a legjobb négy közé. A négyes döntőben a legjobb kettő közé kerülésért a 2-Bit-2 nevű robotunk búcsúztatta olasz ellenfelét, a másik ágon „házi” versenyünkben a 2-Bit-1 elnevezésű robotunk jutott a döntőbe. A harmadik helyezésért zajló küzdelemben a NiceDroid nevű robotunk  szintén legyőzte olasz ellenfelét.

 

Végül a világverseny Lego Sumo kategóriájának első három helyén magabiztos teljesítménnyel a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata által készített és programozott magyar robotok végeztek, így a dobogó mindhárom fokát magyar csapat foglalhatta el.

 

A Line Follower Lego versenyszámban a robotok az F1-es pályák kicsinyített másolatán versenyeznek, gyorsasági futamok során. Az 59 robot nemzetközi mezőnyében robotunk a döntőbe jutott, ahol végül a legjobb 8 közé jutva zárta a versenyt.

 

A csapat tagjai: ifj. Abán Csaba, Jakab Ágnes, Léka Patrícia, Papcsák Nóra Annamária, Poór Lili.  Felkészítőjük Abán Csaba volt.

 

Gratulálunk a csapatnak a nagyszerű teljesítményhez!


A versenyre való felkészüléshez az Új Európa Alapítvány (MOL Tehetségtámogató Program 2015 Művészet-tudomány Kategória) pályázati támogatása is hozzájárult, melyből az Országos Baptista Robotika Csapat a felkészüléshez eszközöket vásárolt.




ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Oktatótestületi értekezlet

04.
DEC.

Nyílt nap, beiskolázási tájékoztató

04.
DEC.

VI. Iskolabemutató a leendő elsősöknek és szüleiknek - családi mikuláskupa

05.
DEC.

Mikulás

05.
DEC.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT