Ökölvívóedző-képzés indul Debrecenben

2017. 12. 03. 05:04 | HÍREK

Az országban egyedülálló ökölvívóedző-képzést indít a következő tanévtől a debreceni EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola - jelentette be az intézmény igazgatója a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón. 

Novákné Kónya Zita elmondta: a négyéves képzést a DVSC Ökölvívó Klubbal közösen indítják a 9. évfolyamos tanulóknak, akik a helyi tantervbe beillesztett tantárgyból érettségit tesznek, majd egyéves OKJ-s képzést követően ökölvívó sportedzői képesítést szerezhetnek. Az igazgató hangsúlyozta: az edzőképzéshez az iskolában minden tárgyi feltétel adott, hiszen az intézmény tornacsarnoka már évek óta az ország egyik legszínvonalasabb ökölvívóteremként működik, négy ringgel és minden szükséges sporteszközzel felszerelve. A képzés elméleti hátterét részben a Debreceni Egyetem oktatói adják majd, de számítanak a sportágban dolgozók szaktudására is, így a DVSC edzőire, és oktatóként részt vesz a diákok tanításában többek között a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, Erdei Zsolt, a szövetségi kapitány, ifjabb Balzsay Károly és a szövetség stratégiai menedzsere, Kovács László is. A leendő edzők többek között egészségtant, edzéselméletet, vállalkozástant, anatómiai és élettani ismereteket tanulnak majd, a képzést a 2018-2019-es tanévtől 12-24 fővel indítják - tette hozzá az igazgató.     Ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány szerencsésnek nevezte azokat a diákokat, akik középiskolában tanulhatják az ökölvívást. A megállapodásnak köszönhetően a gyerekek tudatosan készülhetnek a bajnokká válásra - fogalmazott, hozzátéve, hogy reméli, az országban több hasonló képzés is indul majd. Kovács László, a MÖSZ stratégiai menedzsere hangsúlyozta: az ökölvívást nagyon sok hátrányos helyzetű gyermek választja, a szövetségnek ezért stratégiai célja, hogy nekik egyfajta életpályamodellel szolgáljanak. Ebben a programban fontos helyet foglalhat el a debreceni képzés, amely lehetőséget teremt arra, hogy később felnőttként a civil életben is megállják a helyüket.
    Kovács László az MTI kérdésére kifejtette: a DVSC Ökölvívó Klub az ország kiemelt utánpótlás-képzési központja, és a kiváló munkát a következő évben a szövetség anyagilag is elismeri, így a klub több millió forint támogatásra számíthat. Szabó Sándor, a klub elnöke az MTI-nek elmondta: jelenleg mintegy 80 versenyzőjük van, náluk sportol többek között az a Bernáth Attila, aki elsőéves ifjúsági ökölvívóként ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon.

Forrás: MTI

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT