Országos Bibliaismereti Verseny 2025.

2025. 02. 25. 15:17 | HÍREK

Idén február 21-én rendezte iskolánk a negyedik Baptista Középiskolák Országos Bibliaismereti Versenyét. Ebben az évben is tíz csapat próbálta megszerezni a győzelmet, ami a velencei Zöldliget csapatának sikerült, akik ezzel megvédték a tavaly megszerzett címüket. A második helyet a budapesti Addetur iskola, míg a dobogó harmadik fokát a kisújszállási Nabok Illésy csapata szerezte meg.

A verseny – korábbi hagyományainak megfelelően – a testnevelés-bibliaismeret kombinált versenyszámokkal kezdődött. Ezekben a feladatokban a versenyzők átélhették az Egyiptomból való szabadulás és a pusztai vándorlás kihívásaihoz hasonló próbatételeket.

A közös ebédszünetet kora délután egy négyrészes szabadulószobás próbatétel követte, amely komplex feladványsorozatokból épült fel. E feladatok és rejtvények megoldásával kereshették meg a csapatok az útvesztőből kivezető utat.

Vetélkedőnket olyan vendégek is figyelemmel kísérték, mint például a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Papp János és a BOK igazgatója, Hajnal Zoltán. Papp János elnök úr a versenyt lezáró beszédében Mózes és az izraeli nép Isten törvényéhez való viszonyáról beszélt. Megtudhattuk, hogy Isten igéjét vagy akadálynak, vagy életünket támogató, helyreigazító eszköznek látjuk, hasonlóan a parancsolatokat átvevő Mózeshez és az egyiptomi rabszolgaságból kiszabadult néphez. Arra bátorította a hallgatóságot, hogy merjék rábízni életüket a Biblia bölcsességére.

A diákok és nézők szerint ismét egy jó hangulatú esemény részesei voltak,  így jövőre is szeretnénk újra találkozni.

Cserepka Iskola - Pécs

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT