Olimpiai témában rendeztek vetélkedőt a debreceni Diószegi Sámuel Baptista Szakközépiskola és Szakiskola könyvtárában január végén. Az esemény elején megemlékeztek a közelmúltban elhunyt labdarúgó olimpiai bajnok Buzánszky Jenőről, az Aranycsapat legendájáról, a Nemzet Sportolójáról is. A hajdú-bihari sportolókról nyílt kiállítást február végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
A rendhagyó programot Zsupos Gabriella könyvtárostanár nyitotta meg, majd a résztvevők meghallgatták az Olimpiai Himnuszt.
Az esemény keretében Pécsi Imre, a Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet elnöke megnyitotta a "Hajdú-Bihar megye és vonzáskörzetéhez kötődő élsportolók az olimpiákon" című kiállítást. A tárlatot egy hónapon keresztül az iskola könyvtárában láthatják az érdeklődő diákok. A kiállítást a Hajdú- Bihar Megyei Sporttörténész Egylet (a Magyar Olimpiai Akadémia Olimpiai Baráti Körök tagja) állította össze.
Az Egylet 1998-ban alakult az olimpiai mozgalom lelkes kutatóiból. A tárlat a megyéhez és Debrecenhez kötődő olimpikonok fényképeit, azok rövid bemutatását tartalmazza. A tanulók számára érdekes lehet, hogy Madarász Tamás, az iskola testnevelő tanára is szerepel az olimpikonok között.
A tanulók visszatekinthetnek többek közt Madarász Tamás, Sándor Tamás, Dombi Tibor, Risztov Éva, Varga Tamás, Csősz Imre, Békessy Béla, Gyarmati Olga pályafutására és olimpiai szereplésére.
Az eddig megrendezett 30 olimpiából 22-n vettek részt a megye kiválóságai. Eddig 95 sportolót regisztráltak, akik képviselték Debrecent és vonzáskörzetét olimpiákon. Közülük 59-en voltak érmesek vagy helyezettek, egyéni és csapatsportágakban - ez 64 érmet jelent összesen (30 arany-, 12 ezüst-, és 22 bronzérem).
A játékos sporttörténeti vetélkedő szorosan kapcsolódott a kiállításhoz, az Olimpiai játékok című könyvre. A könyvtárhasználatra és internetes böngészésre építő eseményen az iskola diákjaiból alakult 9 csapat vett részt.
A kérdések többek közt az ókori olimpiák történetére, a 2012-es londoni játékok magyar olimpiai bajnokaira, az olimpiai kabalafigurákra vonatkoztak.
"Valamennyi résztvevő oklevelet és Sportszelet csokoládét kapott, a helyezettek a könyv mellé érmet is akaszthattak a nyakukba. A jó hangulatú és színvonalas eseményen a szervezők és a diákok is jól érezték magukat. A tanévet végigkísérő változatos programok már hagyományossá vált elemei a könyvtári vetélkedők, pályázatok. Egy későbbi alkalommal a tanulók részt vehetnek az iskola testnevelő tanárának, Madarász Tamás cselgáncsozónak az előadásán, aki 2012 májusában szabadkártyával indulási jogot kapott a londoni olimpiára" - számolt be a mob.hu-nak a szervezők részéről Parádiné Kenéz Tünde.
A debreceni Diószegi Sámuel Baptista Szakközépiskola és Szakiskola színes diákéletét az alapítás óta meghatározza a sportélet, az iskolában diáksportkör is működik. A sportágak közül a röplabda és a futball a legnépszerűbbek. A diákok nagy lelkesedéssel vesznek részt az iskolai sportrendezvényeken, minden évben csatlakoznak a Kihívás Napja eseményeihez is.
forrás: (MOA-MOB)