A robotika tehetségműhely újabb sikeres belső képzése valósult meg 2019. március 4-6-ig, Velencén a Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnáziumban, négy kolléga részvételével.
A Baptista Tehetségsegítő Tanács 2017 júniusában hívta össze első alkalommal a robotika iránt érdeklődő iskolák képviselőit műhelymunkára. Ezen az összejövetelen, Abán Csaba a Baptista Szeretetszolgálat világsikereket elérő robotika csapatának felkészítő pedagógusa bemutatta a munkát, amelyet a tanulókkal végeznek. Beszélt azokról az eredményekről, amelyeket azóta értek el, amióta végzik ezt a tehetséggondozó tevékenységet.
Az érdeklődés és az igény megvolt a jelenlévő kollégák részéről a folytatásra. Így megalakítottuk a BTST robotika tehetségsegítő műhelyét. Már a 2017-18-as tanévben elindítottuk a belső képzést a kollégák felkészítésére. A műhely vezetője Abán Csaba, kidolgozta a képzés tematikáját, majd elkezdődött a megvalósítás.
Eddig négy belső képzésen, 20 kolléga felkészítése történt meg a csoportok elindítására. Egyre nő az érdeklődés, több általános iskolánk tehetségpontjában elindult a robotika tehetségműhely. Így; Törökszentmiklós Kölcsey, Kisújszállás Kossuth, Kótaj István Király, Budapest Andor Ilona. A következő tanévtől Nagyhalász, Velence és Pécs tehetségpontjai is bekapcsolódnak ebbe a tevékenységbe.
Miért is gondoljuk, hogy erre szükség van? Erről Abán Csaba így ír:
A robotikát, az automatizálást méltán nevezhetjük a XXI. század tudományának. Az informatikai, matematikai- logikai, és egyéb műszaki ismeretekre épülő tudományok ezen irányának fejlődése meghatározó lehet az előttünk álló időszakban.
Az információs technológia és az automatizálás egyre szorosabb összekapcsolódásának következményeként a jövőben az ipari folyamatok, gyártási rendszerek jelentős átalakulása várható. Az intelligens gyárak egy olyan jövőképet vetítenek előre, melyben a gyártó és vezérlőberendezések önmagukat összehangolva emberi beavatkozás nélkül valósítják meg a gyártási folyamatokat. Az automatizált technológia fejlődésével párhuzamosan jelenleg meglévő szakmák tűnhetnek el, miközben újak keletkeznek majd.
A XXI. század emberét körülvevő környezet már számos processzorvezérelt technikát tartalmaz. A felnövekvő generációk számára kiemelten fontos, hogy megfelelő ismeretekkel, kompetenciákkal rendelkezzenek ezen a területen. A gyerekeknek, majd később felnőtteknek képesnek kell lenniük arra, hogy megfelelő műszaki kompetenciával tudják elemezni, egyszerű használatukon túlmutatva, működésüket ismerve használják a robottechnikát.
A robotika, mint komplex tudomány tanítása során a gyerekek matematikai- logikai, műszaki, informatikai és egyéb természettudományos ismereteiket, kreativitásukat alkalmazva gyakorlatias problémák megoldása során automatizált, működő objektumokat hoznak létre. A robotika általános iskolában történő tanítása nagymértékben hozzájárulhat a kapcsolódó kompetenciák fejlesztéséhez, és akár a jövő mérnöki tudásának megalapozásához is.
Szellemi erőforrásaink rendelkezésre állnak, van egy igen jól kiépült és jól működő tehetségsegítő hálózatunk. Összefogva a téma iránt elkötelezett kollégáinkat, gyerekeket, fiatalokat megvan a továbblépés, továbbfejlesztés lehetősége szervezeti szinten is. Ennek a stratégiáját szeretnénk a jövőben kidolgozni és megvalósítani küldetésünk szellemében.
Abán Csaba BTST robotika műhelyvezető
Oros Róza BTST vezető