Seregélyesi sportsikerek

2016. 03. 18. 13:43 | HÍREK

Eredményesre sikerült az évkezdés a Seregélyesi Baptista Általános Iskola sportolói részére.  Csizmadia Dániel, az iskola 8. osztályos tanulája, aki a Sárosdi Kempo SE versenyzője az elmúlt évben világbajnoki címet szerzett Portugáliában. Idén, egy korcsoporttal feljebb, ismét kijutott a világbajnokságra. Edzője Kordás István és Koncz Gábor.

 

A megyei tollaslabda diákolimpiáról 16 seregélyesi diák jutott az országos döntőbe, mely idén Szegeden kerül megrendezésre. Öten – egy fiú és négy lány – a nyílt, vagyis a legerősebb „A” kategóriában küzdhet az érmekért. „B” kategóriában 11 diákunk mérheti össze tudását az ország más iskoláiból érkező versenyzőkkel.

 

 

Leigazolt tollaslabdázóink közül 4 lány (Szalai Kira, Kustán Kata, Kustán Noémi, Deák Dorina) március elején Kungotán (Szlovénia) vett részt egy nemzetközi versenyen, melyen szlovén, horvát, osztrák és magyar ellenfelekkel találkoztak. Az U-11-es lányok mezőnyében Szalai Kira az első, Kustán Kata a harmadik helyet szerezte meg, míg párosban ezüstérmesek lettek. Az U-15-ös mezőnyben Deák Dorina a hetedik helyen végzett, Kustán Noémivel párosba viszont bronzérmet szereztek. Felkészítő tanáruk Karkóné Lukácsy Marianna.

 

A portugáliai világbajnokság és a szegedi országos döntő is április elején lesz.

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Pót ágazati vizsgára való jelentkezés

03.
MÁJ.

Csoportos Szülői értekezletek

03.
MÁJ.

Magyar írásbeli érettségi / Digitális munkarend 9-11 évf. Szakmai vizsgák / Középfokú felvételi értesítések kiküldése

04.
MÁJ.

Magyar nyelv és irodalom - írásbeli érettségi

04.
MÁJ.

Ágazati alapvizsga - technikum 10EH - írásbeli

04.
MÁJ.

A 2026. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontja

04.
MÁJ.

A gimnázium és a szakgimnázium 9-11. évfolyamán tantermen kívüli digitális munkarend

04.
MÁJ.

Gyakorlati vizsgatevékenységek - szakmai vizsga

04.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT