Sikeres szakmai nap Kótajban

2025. 10. 01. 10:19 | HÍREK

„Ha szeptember, akkor szakmai nap!” Lehetne ez is a mottója intézményünknek, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan, idén szeptemberben is szakmai nap megrendezésével indítottuk a tanévet.

A meghirdetett rendezvényre több intézmény pedagógusa látogatott el hozzánk. Rendezvényünkön részt vettek fenntartónk munkatársai is. A nap középpontjában az innovatív oktatási módszerek álltak. Célunk, hogy a pedagógusok korszerű, gyakorlatban is alkalmazható módszertani ismeretekkel gazdagodjanak, ezzel támogatva a szakmai megújulást.

Deák Ágnes igazgatónő intézmény bemutatása után A velünk együtt élő mesterséges intelligencia címmel iskolánk pedagógusa, Huncsik Sándor tartott előadást, majd a Református EGYMI munkájába nyerhettünk betekintést Schinné Szekeres Csilla a tagintézmény igazgató-helyettese által.

Ezt követően vendégeink bemutató órákon vehettek részt, melynek során pedagógusaink megismertették a „Spike” programozható robot tanórai alkalmazását, a boulderezés és mászás pedagógiai lehetőségeit, a szövegértési és matematikai kompetenciák LEGO-módszerrel történő fejlesztését, valamint a Story 21 készlet idegennyelvi felhasználási módjait.

A délután is tartogatott meglepetéseket! Először Hudák Zsolt, a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium Tekerd! LEGO csoportjának mentor tanára által nyerhettünk bepillantást a csoport munkájába, majd ezt követően mi is részesei lehettünk a „csodának”! Megépíthettük egy pici részletét annak a nagy volumenű projektnek, amely a Projekt:mindenki elnevezés alatt fut. Az Országház megépítésére kerül sor kb. 4 millió LEGO elem felhasználásával. Köszönjük a lehetőséget!           

A rendezvényt Szász Veronika, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Dunáninneni Területi Igazgatóságának oktatási igazgatója értékelte, aki záró gondolataiban kiemelte a pedagógusok elkötelezett munkáját és a szakmai közösség összefogásának jelentőségét.

A szakmai nap nemcsak új ismerettel gazdagította a résztvevőket, hanem közös élményt is nyújtott a pedagógusoknak.

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Tanévzáró értekezlet

01.
JÚL.

Nyári zárva tartás/ ügyeletet tart Seregélyesi Hétszínvirág óvoda

01.
JÚL.

Tanévzáró nevelőtestületi és munkatársi értekezlet

02.
JÚL.

Tanévzáró értekezlet

03.
JÚL.

Tanévzáró nevelőtestületi értekezlet

03.
JÚL.

Tanévzáró testületi értekezlet

03.
JÚL.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT