Szakmai nap a Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában

2024. 12. 09. 11:24 | HÍREK

...akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! (Ésaiás 40,31

 

November 19-én Tehetséggondozás és hátránykompenzáció a Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában címmel szakmai napot rendeztünk a Baptista Pedagógiai Intézet szervezésében. Érdeklődő kollégákat fogadtunk baptista oktatási intézményekből. Fejér Vármegyétől Hajdú-Biharig hét iskolából látogattak el hozzánk.

Az Őszi pedagógiai napok rendezvénye is volt ez egyben, a Miskolci POK szervezésében további négy településről hat iskola képviseltette magát.

Megmutathattuk azt, hogy kellő elhivatottsággal, pedagógiai eszközeinkkel,  hogyan is tudunk  a mai kor kihívásaira érzékenyen reagálni ebben az igen nehéz helyzetben lévő közegben, milyen hatékony módszereket alkalmazunk mélyszegénységben élő tanítványaink oktatása, nevelése során.

Bemutató óráinkról

A második osztályban LEGO-matek órán a probléma felvetéstől a megoldásokon keresztül jutottak el a gyermekek a tudás alkalmazásáig. Az apró elemekkel végzett tevékenység fejleszti a kitartást, a türelmet, a matematikai-logikai gondolkodást, precizitást és a finommotorikát egyaránt. Iskolánkban a MoreToMath készlet található meg, amelyet a matematika oktatására fejlesztettek ki. Összesen negyvennyolc tanórát terveztünk meg így, feladatokkal. Ebből mutattunk egyet. Az óravezetés alkalmazkodott a játékos kedvű, nagy mozgásigényű gyermekekhez.

Iskolánk kiemelt feladatának tekinti az anyanyelvi nevelést, az olvasás megszerettetését. A harmadik osztály Mesekönyv-projektjébe épített be kooperatív feladatokat.  A hangsúly a tanulás alatti interakciók párhuzamosságán, az egyéni felelősségvállaláson, egyenlő részvétel biztosításán,  az egymásrautaltság megtapasztalásán volt. Az osztály társas kapcsolatainak fejlesztése mellett a kommunikáció-fejlesztés technikái közül a következők kerültek előtérbe: dobálós, vak kéz, diákkvartett, szóforgó, kerekasztal, füllentős.  A szociális szerepek jól működtek. Megjelent az egyéni differenciálás alapcsoporton belül is.

Negyedikeseink beszélgetőkörükbe engedtek bepillantást. Biztonságot jelentő, kiszámítható, ismétlődő tevékenységeken, rituálékon túl az őszinte beszélgetésig jutottak el diákjaink. A beszélgetőkör színtere az alapműveltség megszerzésének és a szocializáció, az érzelmi intelligencia fejlesztésének is.

Egy felső tagozaton folytatott beszélgetőkört mutatott meg a hetedik osztály. Témája a bizalomépítés volt, melynek tizenkét pontját az órán alkották és beszélték meg a tanulók osztályfőnökükkel. Fejlesztő eszközként Dixit kártyákat használtak. Az óra nevelési célja a bizalomépítés, az elfogadás, az önismeret fejlesztése volt.

 

Nyelvtant tanulni még anyanyelvünkön sem könnyű. A gamifikáció segítségével ezek a tevékenységek is élvezetesebbé tehetők. Mivel iskolánkban hagyománya van a táblajátékoknak, kézenfekvő volt, hogy magyarórán is használjuk azokat. Már létező táblajátékokat (Szókra-tesz, Neutron-Malacfogó, Dara) adaptáltunk a tanuláshoz. Gyakorlásra, ismétlésre, bevésésre használtuk őket. A bemutató órán még két játékkal ismertettük meg a vendégeket. A bátrabbak ki is próbálhatták a gyerekekkel mindkettőt. A Szókra-tesz játékkal és a Neuton vagy ismertebb nevén Malacfogó játékkal, melyet helyesírás gyakorlására is alkalmazunk. Mindezt ötödik évfolyamon tettük. 

A nyolcadik osztályban matematikaórán fő témánk a mértékegységváltás volt, illetve az és/vagy fogalmát tisztáztuk játékos eszközhasználattal. A mértékegységek váltására matematikai algoritmust gyakoroltunk digitális eszközök megsegítésével. A SNI gyermekekkel párhuzamosan gyógypedagógus foglalkozott, majd ők is beültek kooperatív alapcsoportba, ahol a többiekkel együtt izgalmas, és magas elvárásokat biztosító kooperatív gyakorló és ellenőrző feladatok várták őket.

 

A bemutató órák után fölvázoltuk iskolánk útját az innovációink tükrében. Különös figyelmet szentelt előadásunk a tehetséggondozó munkánkra, saját kidolgozású programjainkra, a hátrányok kompenzálására.

Köszönjük, hogy eljöttetek hozzánk, köszönjük az együtt gondolkodást, a tartalmas szakmai napot! Várjuk a folytatást!

 

 

Miskolc, 2024. 12. 04.

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT