Nem alapkő letételével, rendhagyó módon egy „alapfa” elültetésével alkottak új közösségi teret a Tájház udvarán.
Sok éve már, hogy Szarvas József színművész először látogatott el a Seregélyesi Baptista Általános Iskolába. Körülbelül harminc felnőtt zsúfolódott össze egy tanteremben, ahol nem a színházról, nem drámákról, vagy versekről volt szó, hanem az őshonos magyar gyümölcsfákról. Hiszen Szarvas József, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas művésze a pórszombati Kovács Gyula erdész gyümölcsfamentő munkájának legnagyobb pártolója, hirdetője. Kezdeményezésére a Kárpát-medencében már több mint száz település gyűjti a környékre jellemző őshonos gyümölcsfákat. A kapcsolat így kezdődött, és az idő múlásával barátság született Sajtos József iskolaigazgató és a színész között. Ennek is köszönhető, hogy négy éve az iskola színjátszócsoportja meghívást kapott Viszákra, Szarvas József tanyájára. A diákok kitettek magukért az egyhetes táborban, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy azóta rendszeres vendégei az őrségi portának.
A viszáki udvaron felépült egy pajtaszínház, amely Kaszás Attiláról kapta a nevét. Egy kultúrpajta. Egy olyan pajta, amely a néhányszáz fős faluban évente sokszor megtelik helyiekkel és vendégekkel, a műsort pedig neves zenészek, énekesek, színészek adják. A tettek mellett Viszákról egy gondolat is elindult: helyi közösségekre, helyi összefogásra építve tündérkertek és pajtaszínházak jöjjenek létre szerte Kárpát-medencében!
E tervezett hálózat része lett Seregélyes is azzal, hogy Horváth Sándor polgármester és Sajtos József iskolaigazgató köszöntő gondolatai után a művész előbb a településvezetővel, majd a gyerekekkel elültetett egy-egy gyümölcsfát a Tájház udvarán. A jól végzett munka után Szarvas József felidézte a kezdeteket, a viszáki éveket, céljait, s kijelentette: „Az ember nem azért született, hogy elmagányosodjék, hanem arra, hogy közösséghez tartozzon. A következő alkalommal azért találkozzunk itt, hogy felavassuk a seregélyesi kultúrpajtát! Mert biztos vagyok abban, hogy amit türelemmel csinálunk, az jó lesz. Most halljuk a citerát!”
Később a színművész ismét szót kért, hogy a kultúra megtartó erejéről beszéljen. „Van ez az erő, energia, megerősödés. A kultúra nagyon sok csodára képes, én ennek megvalósításához kívánok jó munkát!”.