Tehetségek csatája feketén, fehéren

2019. 08. 23. 18:13 | HÍREK

A Seregélyes és Dinnyés közötti műút mentén fekvő, néhány házból álló településen várja látogatóit a Pelikán-ház Erdei Iskola. Az elmúlt napokban a Baptista Tehetségkutató Sakktábor fiataljai immár ötödik alkalommal múlatták ott igencsak tartalmasan az időt, hiszen a horgászattal, fürdéssel, kenutúrával töltött órákat leszámítva minden délelőtt elméleti előadás és oktatás szerepelt a programban, majd a délutánok a gyakorlással, azaz a sakkpartikkal teltek el. 

Az úgynevezett rapid verseny záró fordulójára az utolsó tábornapon, pénteken kerített sort Molnár Béla nemzetközi mester és Taskovics István FIDE-mester.   

A diákok között nem csak Fejér megyeiek voltak, az ország legkülönbözőbb részeiről is érkeztek táborozók a Pelikán-házba. A gyakorlásra különösen szükség is volt, hiszen rövidesen a budapesti ifjúsági csapatbajnokságon mérik össze erejüket egymással, majd az észak-olaszországi Arco-ba utaznak egy nagyszabású nemzetközi nyílt sakkversenyre. A fiatalok közül talán leginkább Demeter Dorina, Csíki Endre, vagy a velencei Zöldliget iskola tehetségének, Bodrogi Bendegúznak a nevét érdemes megjegyezni, az ő eredményeikkel még bizonyára találkozunk.

Egyre több oktatási intézményben ismerik fel a sakk tanításának, támogatásának fontosságát, hiszen akik az asztal mellett kiemelkedőt nyújtanak, a tapasztalatok szerint szinte kivétel nélkül kibontakoztatják más irányú tehetségüket is. 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Tanulmányi kirándulások

12.
JÚN.

Mérések előzetes tanulói eredményeit megküldi az OH

12.
JÚN.

Digitális országos mérések előzetes eredmények megjelenésének határideje

12.
JÚN.

Sportnap

12.
JÚN.

Nem végzősök jegyeinek lezárása

12.
JÚN.

Környezetvédelmi Világnap a szülőkkel (Petőfi Óvoda)

12.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT