Tehetségnap

2017. 06. 08. 21:10 | HÍREK

A kótaji István Király Baptista Általános Iskolában „p-DAY” elnevezéssel került megrendezésre az a tehetségnap, melynek programjai a matematika titokzatos és végtelen száma, a p köré szerveződtek. 

Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden a matematikáról szólt. Előzetes feladatként hagyományos és paintes rajzpályázatot hirdettünk, központi témaként a körrel. Kerestük a „Prímek-Rímek a p-ről versíró verseny legjobbjait és leendő memória bajnokunkat, akinek a p számsorából a legtöbbet kellett megtanulnia ahhoz, hogy elnyerje a címet. Kétféle diák létezik. Egyik szereti, másik nem szereti a matematikát. Ezen a napon az utóbbi csoportba tartozók is olyan felfedező útra indulhattak e tudomány néha kesze-kuszának látszó világában, ahol csak szépséggel és csodával találkoztak. A lelkes szervező csapatból kikerülő diáktanárok igazán különleges feladatokkal rukkoltak elő az „Észbontó” matek órákon, sikerélményként mentőövet nyújtva annak is, aki eddig csak fuldoklott a számok tengerében. Testnevelés órákon szintén a kör játszotta a főszerepet, de megalkottuk és játszottuk a pball nevű labdajátékot is. A memóriabajnokság döntőjébe került versenyzők hihetetlen teljesítményt produkáltak, a győztes közel kétszáz számjegyet tudott hibátlanul elmondani. A nap legizgalmasabb pillanataival a pMit tud? szolgált, melynek versenyzői a 3-8. évfolyamok legjobbjaiból kerültek ki. A nem szokványos feladatok elsősorban a logikára épültek, a kicsiknél szerepet kaptak a fejlesztő játékok is, de számos interaktív feladvány színesítette még a vetélkedőt. A vendégként meghívott szülőket is elkápráztatta a feladatok sokszínűsége, gyermekeik sikere. Ezen felbuzdulva kérték, hogy legközelebb ők is aktív részesei lehessenek e nagyszerű megmérettetésnek.

Örömünkre szolgált, hogy társintézményünk, a Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája is részt vett rajzpályázatunkon, és megtisztelte jelenlétével rendezvényünket.

A fáradságos, ám annál élvezetesebb napot az eredményhirdetés, és az azt követő pzzaparty zárta. A tehetségprogramunk részét képező „p-day” során bebizonyosodott, hogy mindenkiben ott szunnyad valamilyen képesség, amit gondozni kell, mint egy gyümölcsfát a bő termés reményében.

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT