Az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola március 23-án rendezte meg az Újpesti Baptista Gyülekezet imaházában a „Tehetségtavasz” konferenciát, melynek fókuszában – különböző megközelítésekben – a tehetség témaköre állt.
A konferenciát Ribáné Horváth Enikő igazgató asszony nyitotta meg, majd a résztvevőket Mészáros Kornél baptista lelkész, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára köszöntötte.
A program szervezésében az intézménnyel együttműködött a Baptista Tehetségsegítő Tanács, Oros Róza vezetésével. A konferencián a Baptista Pedagógiai Intézet oktatási vezetői közül többen képviseltették magukat: Szabó Csaba igazgató, dr. Majorosi Györgyné, Szász Veronika, Galambosné Halbauer Judit. A baptista oktatási intézményekből több mint 40, a tehetség-azonosításban, fejlesztésben, gondozásban kiemelt szerepet játszó kolléga vett részt.
A konferencia délelőtti előadásai különböző megközelítésekkel, sajátos szempontok alapján járták körbe a „tehetség-témát”:
1. Szarka-Bögös Réka (Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola): A Z generáció pedagógiai kihívásai.
2. Kovács Mónika (Kovács Pál Baptista Gimnázium): Esélyből lehetőség – tehetségtámogatás, mint szemléletmód.
3. Herczegh Tímea iskolapszichológus: Holisztikus szemlélet a tehetséggondozásban.
4. Rajna András, a Sport Navigátor Program vezetője: Testnevelés és tehetséggondozás – a multisport szemlélet jelentősége a XXI. században.
5. Hornyák Balázs (Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola): Intézményi hálózatok a tehetséggondozásban.
Az ebédszünet után a résztvevők műhelymunka keretében gyűjtötték össze tapasztalataikat, majd osztották meg a kollégákkal élményeiket, benyomásaikat, „mit visznek haza” a konferenciáról címmel. A nap zárásaként Makovínyi Tibor, az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola művésztanára „Táncra perdülünk” kreatív programjával tánctanulásra és közös mozgásra hívta a résztvevőket.