Továbbra is egyedülállóak a baptista robotikások sikerei!

2017. 11. 12. 11:29 | HÍREK

A baptista robotikás csapatok minap megvédték magyar bajnoki címűket és ezzel nemzetközi és országos versenyeken elért dobogós helyezéseik száma 115-re emelkedett.

November 11-én, Szegeden rendezték meg a 10 éves hagyománnyal rendelkező „Első Magyar Lego Szumo” elnevezésű robotversenyt, melyen a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata nyolc robottal vett részt. Robotprogramozóink az elmúlt időszakban országosan egyedülálló eredménysorozatot értek el a megmérettetésen, hiszen 2012-től őrzik veretlenségüket, magyar bajnoki címüket.

A verseny során a robotok autonóm módon, csak szerkezetükre és programozásukra hagyatkozva küzdenek meg egymással. Mivel a csapatoknak a rendelkezésükre álló 60 perc alatt a versenyen kell megépíteniük konstrukcióikat, a jó tervezés, illetve annak hatékony programozása mellett az eredményes szereplés alapfeltétele a helyszínen történő pontos kivitelezés is.

A selejtezők és a középdöntők eredményei alapján a hatos döntőben négy robotunk mérkőzhetett a győzelemért. A küzdelmek során a professzionálisan versenyző többszörös világbajnok kőrösis diákok megvédték 2012-től folyamatos „magyar bajnoki” címünket, illetve a harmadik, negyedik és hatodik helyen is csapatunk robotjai végeztek.

A gimnazistákkal egy mezőnyben versenyző, negyedik osztályos koruk ellenére a robotikával már második éve foglalkozó általános iskolás utánpótlás korosztályú programozóink is aktív részesei voltak a kiemelkedő teljesítménynek. Rövid idő alatt pontosan készítették el robotjaikat, melyekkel később technikai hibák nélkül versenyeztek. Egy robottal nekik is sikerült a verseny hatos döntőjébe jutniuk, bizonyítva, hogy fiatal koruk ellenére már számolni kell velük az országos mezőnyben. A szervezők saját meglátásuk alapján értékelték a verseny előtt leadott robotterveket, programokat, melyek során csapatunk a „Legjobb program” kategória II. díjában részesült.

A mostani eredményekkel a nemzetközi és országos versenyeken elért dobogós helyezéseinknek száma 115-re emelkedett.

A versenyző csapat tagjai: ifj. Abán Csaba, Jakab Ágnes, Papcsák Nóra (Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium). Kiss Panni, Váradi Sarolta, Regőczi Anna, Regőczi Nóra, Regőczi Zsófia (Andor Ilona Ének- Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola.)

Felkészítőjük: Abán Csaba

 

 

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT