Első, második, negyedik és ötödik helyezést értek el a nyírbogdányi baptista iskola diákjai a Robot Szumó Esztár Kupán.
A 2014. november 28-án harmadik alkalommal megrendezett versenyen a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola robotika csapata 4 robottal vett részt. Az idei évben mintegy húsz - általános, és középiskolás tanulók által épített, programozott - robot versenyzett a hatos döntőbe jutásért. Az eredményes szereplés feltétele a jó konstrukció, és annak hatékony programozása volt. A versenyre programozóink közösen három, egymástól eltérő stratégiát dolgoztak ki.
Felkészülésük újból hatékonynak bizonyult, mivel mind a négy robot a döntőbe jutott, ahol végül kiemelkedő teljesítménnyel csapatunk tagjai az I., II., IV. és V. helyezést értek el.
Csapat tagjai: Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária, Poór Fanni, Poór Lili.
Felkészítő tanáruk: Abán Csaba.