A vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai szép sikereket értek el az országos szakmai versenyek döntőiben.
Csak álmodtunk róla, de az álom valóra vált. Tavaly ilyenkor nagyon boldog volt a teljes iskolaközösség, mert egyik tanítványunk hosszú idő után először országos szakmai versenyt nyert. A diáklány sikere aztán olyan motivációt adott egyik 10. évfolyamos iskolatársának, amely kitartott április 26-ig.
De kezdjük az elején! A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2017. januárjában rendezte meg a Szakmai Kiváló Tanulója Verseny első fordulóját valamennyi általa gondozott szakképesítés vonatkozásában. A vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola férfiszabó tanulója, Németh Levente 11.hosztályos diák írásbeli teljesítménye alapján meghívást kapott a verseny következő fordulójára, Szombathelyre. Az előválogatóról aztán elsőként jutott tovább a verseny döntőjébe. A X. Szakma Sztár Fesztivál nagy kihívás elé állította a tanulót, hiszen a jól begyakorolt műveleteken kívül olyan feladattal is meg kellett birkóznia a megmérettetésen, amit addig még soha nem csinált. A több órányi gyakorlásnak, lelkiismeretes munkának és elszántságnak meglett az eredménye. Levente olyan jól teljesített, hogy a versenybizottság a teljesítményét I. hellyeljutalmazta, így mentesül a szakmai vizsga letétele alól!Az első hellyel járó aranyérmet és oklevelet a tanuló abban a zakóban vette át, amit tanárai készíttetek számára erre az alkalomra!
Gratulálunk Németh Levente 11. h osztályos tanulónak első szakmai sikeréhez, további életútjához jó egészséget és sok sikert kívánunk! Köszönjük Filéné Huszti Zsuzsanna és Veres Antalné kolléganők fáradhatatlan munkáját! Gratulálunk diákjuk teljesítményéhez és kívánjuk, hogy számos ilyen felemelő pillanatban legyen részük oktató-nevelő munkájuk során!
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal idén először rendezte meg az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyét, hiszen ebben a tanévben először lesz érettségi vizsga az ágazati tantárgyakból. A Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói közül 5 diák mérettette meg magát az elődöntőben. Ács Máté Krisztián a 12.B osztály tanulója 4. helyen jutott be az ÁSZÉV döntőbe a versenyen induló 428 fő kereskedelmis diák közül.
A döntő 2017. április 3-4-én került megrendezésre Szolnokon. A verseny eme fordulójában két írásbeli feladatot kellett elkészítenie a versenyzőnek, és két szóbeli feleletet hallgatott meg a versenybizottság. A versenyeredményeket csak április 7-én (pénteken) délben hozták nyilvánosságra. A Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója Ács Máté Krisztián a 10. helyen végzett a 2016/2017. évi ÁSZÉV döntőjében, ezzel öregbítve iskolánk jó hírnevét és begyűjtve a maximális 100 többletpontot a továbbtanulásához.
Gratulálunk Ács Máté Krisztián 12.B osztályos tanulónak első szakmai sikeréhez, további életútjához jó egészséget és sok sikert kívánunk! Köszönjük Papfalusi Angéla kolléganő felkészítő munkáját! Gratulálunk tanulója teljesítményéhez és kívánjuk, hogy legyen még sok-sok ilyen tehetséges, kihívásokat kereső diákja pedagógiai munkája során!