XVI. Maci Kupa a Cserepka Iskolában

2020. 01. 21. 17:48 | HÍREK

Immár 16. éve rendezi meg játékos sportvetélkedőjét Pécs város óvodásainak a Cserepka Iskola. Idén, január 17-én (pénteken) délután tíz óvodából közel száz kisgyerek mozoghatott együtt ezen a rendezvényen.

A versenyfeladatokat sportszakemberek, az iskolánkban dolgozó testnevelő pedagógusok állították össze figyelve az életkori sajátosságokra, valamint arra, hogy ezek mindenképpen izgalmasak, élménydúsak és fejlesztő hatásúak legyenek. Külön érdekessége ennek a versenynek az is, hogy a gyerekek mellett a szülők is összemérik gyorsaságukat, talpraesettségüket. Tapasztalat az, hogy minden évben várják, sőt szívesen vesznek részt az óvodák ezen a kupán.

Most is az volt a célunk, hogy gyakorlati módon hangsúlyozzuk a sport fontosságát, hiszen az egészséges életmódra nevelés része a pozitív élményekkel teli mozgás. Megtisztelő volt számunkra, hogy versenyen jelen lehetett Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere, aki vállalta a versenyfeladatok zsűrizését.

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Osztálykirándulás (tematika: környezetvédelmi nap)

11.
JÚN.

Tanulmányi kirándulások

11.
JÚN.

Felsős kirándulás - nincs műv. okt. a felsősöknek, külsősökkel egyeztetés

11.
JÚN.

ballagás

11.
JÚN.

Kirándulás (környezeti és kulturális nevelés)

11.
JÚN.

Osztálykirándulás, felső tagozat

11.
JÚN.

Központi tanévzáró ünnepség (Budapest)

11.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT