„Olyan, mintha a családommal lennék”

2018. 06. 25. 11:40 | HÍREK

A Baptista Tehetségsegítő Tanács belső pályázatának záró szakmai fórumát rendezték meg minap Kisújszálláson.

„Olyan, mintha a családommal lennék. A 11 tagú családommal” (Forrás: Zenegér projektben egy résztvevő kislány)

 

2018. június 20-án Kisújszálláson, a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskolában került megrendezésre a BTST  NTP-HTTSZ-004-17 pályázathoz kapcsolódószakmai fórum. Ennek keretében találkoztunk azokkal a kollégákkal, akik a BTST által 2017. szeptemberében meghirdetett belső pályázaton nyertes projektet nyújtottak be. Jelen volt a rendezvényen a fenntartó képviseletében Szász Veronika, területi igazgató, aki végig kísérte a folyamatot a pályázat kiírásától annak megvalósításáig. Erre a kiírásra pályázatot nyújthattak be a Baptista Szeretetszolgálat fenntartása alá tartozó köznevelési intézmények, minimum 100 000 Ft, maximum 250 000 Ft anyagi forrásra. Közel 4 millió forint támogatást biztosított fenntartónk. Egy intézményi program 30 órás tehetségműhely foglalkozásokat és egy ehhez kapcsolódó tanulmányi kirándulás megvalósítását jelenti, 8-16 tanuló bevonásával a 2017/18-as tanév végéig. A foglalkozásokhoz a szükséges eszközök beszerzésére is lehetett forrást felhasználni.

A fórumon 12 intézmény mutatta be a megvalósított projektjét. A résztvevők kiemelték, hogy a programnak óriási közösségépítő ereje volt. A gyerekek nagyon szívesen kapcsolódtak be a tehetségsegítő foglalkozásokba. A 18 projektben több, mint 600 óra szervezett tehetségsegítő foglalkozás valósult meg. A bevont gyermekek száma 200 fő. A program által érintett tanulók száma ennél jóval több. Hiszen a lazító programokra több tanuló is bevonásra került. Ennek során olyan helyekre jutottak el, ahová másként nem mehettek volna. Volt olyan ötödikes vidéki kislány, aki így jutott el életében először pl. strandra. Néhányat említek meg: Magyar Természettudományi Múzeum Budapest, Agóra Tudományos Élményközpont Debrecen, az Egri Vár, Csillagvizsgáló, az Állatkert Budapesten, Színház látogatás Budapesten, Debrecenben, az OTP Fáy központjában, Pákozd, Dinnyés Várpark, Soponya Ökocentrum, Balatonfüred Mestercukrászat, Sárospaki Vár, Martonvásár, Kastély, A 18 nyertes, megvalósító intézmény között óvodák, általános iskolák és középiskolák is voltak.

A 30 órás projektek egyik legnagyobb erénye, hogy a megvalósító pedagógusok keresték azokat az utakat, amelyek segítségével élmény a tanulás a gyerekeknek, és más módszerekkel tanulnak, mint a tanórákon. A témák közül néhányat említek meg: Matematika-logika rejtvények segítségével, észforgató, okos játékok, komplex személyiségfejlesztés a művészetek segítségével, természet fotózás, tűzzománc, mézeskalács alkotások készítése. Bábozás, színjáték bibliai történetek feldolgozásával. Bar-angol angol nyelvi honismereti projekt, csillagászat, kutatás másként, családi tehetség délután.

A szakmai beszámoló során mindenki elkészítette a jó gyakorlatának bemutatását, amely bekerül a Talentum Jó gyakorlatok Tárába. Minden érdeklődő megismerheti, és átveheti, adaptálhatja a már kipróbált programot. Készül egy nyomtatott formája is a jó gyakorlatoknak, melyet minden intézményhez el fogunk juttatni.

Ősszel folytatjuk a projektek bemutatkozását Velencén, a Zöldliget Általános Iskolában.

A megvalósítók és a kiírók egyöntetű véleménye, hogy olyan szakmai hozadéka volt a belső pályázatnak, amely pénzben nem fejezhető ki. Olyan értékek jöttek létre, amelynek során mérhető az emberi kapcsolatok fejlődése, a pedagógusok, gyerekek, szülők érdeklődése, támogatása. A tanulás játékossága, a tanórán kívüli ismeretszerzés forrásainak megmutatása, mind-mind olyan értékes eleme, amely a napi tanulás-tanítás folyamatában is ott kellene, legyen. A gyerekek, fiatalok érzelmi intelligenciája a projektek során maximálisan fejlődött. A BTST vezetősége, a pályázók köszönetüket fejezik ki a fenntartónak a lehetőségért, az anyagi forrás megteremtéséért. Szeretnénk mindannyian, ha folytatása lehetne a következő tanév során a megkezdett munkának.

Oros Róza BTST vezető


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Oktatótestületi értekezlet

04.
DEC.

Nyílt nap, beiskolázási tájékoztató

04.
DEC.

VI. Iskolabemutató a leendő elsősöknek és szüleiknek - családi mikuláskupa

05.
DEC.

Mikulás

05.
DEC.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT